Tea magazin, avagy illatos utazások… Japánba

Egyszer volt, hol nem volt…

A japán tea, valamint a kínai tea eredetét számos legenda, és mítosz kíséri. Biztosan mondhatjuk, hogy a teát a 9. század óta ismerik Japánban.

Akit érdekel a tea Kínából Japánba való utazása - nemrég a blogunkban írtunk arról, hogy hogyan született tea, és hogy azt ki lopta el.

De vissza Japánba. Az első ültetvényt valószínűleg a Hiezian-hegy lábánál Dengjo Saiko szerzetes alapította (767-822). Ugyanezen a helyen építette a gyakran látogatott Ernyaku-ji kolostort. Abban az időben az uralkodó Saaga császárt annyira elvarázsolták a tealevelek, hogy elrendelte a teakertek létesítését az ország egész területén. A finom italt azonban csak válogatott nemes nyelveknek élvezhették ki. Az átlag japánok, akik nem tartoztak a nemesi családhoz a teához csak a 14. század végén jutottak. A nemesek körében a tea fogyasztása divat volt, amelyet sajnos az éjszakai élethez, szerencsejátékhoz, és szórakozáshoz társították. Másrészt ebben az időben kialakultak a tea-szerelmeseinek azon csoportjai, akik többféle kínai teát kóstoltak, ritka kínai teaedények felhasználásával. Ebből kifolyólag egy kortárs japán teaszertartást fejlesztettek ki. A célja az érzékek és az elme megtisztítása volt. A szertartás számos pontosan megadott lépéssel rendelkezik, és az igazi mesterek egész életükben tanulmányozzák

Zöld monopólium

Japán a zöld tea országa. Fekete teát is készítenek (1972 óta), ám valóban elhanyagolható arányban. Japánban az éves teatermelés eléri a 90–100 ezer tonnát. A leggyakrabban az ország déli részén található teaültetvények gondozása, és a tealevelek feldolgozása körülbelül 6000 családot foglalkoztat. A kínai teafákat (Camellia sinensis) a hegyoldalakon termesztik, magas csapadékmennyiség, és 12-15 ° C közötti hőmérséklet mellett. A tealeveleket évente kétszer, vagy akár négyszer is betakarítják (a kivételesen jó minőségű tealeveleket még mindig kézzel gyűjtik be), a legértékesebb természetesen az első szüret, amely április és május fordulóján esedékes. A kínai teákkal ellentétben a japán zöld teákat nem serpenyőkben pörkölik meg, hanem röviden, és ismételten meggőzölik. A gőzölés megállítja az enzimek természetes oxidációját, megőrzi a tealevelek aromáját, ízét és színét.

Sencha, Bancha, Gyokuro és a többiek…

A japán zöld teák meglehetősen jól megkülönböztethetők. A feldolgozási módszerük, és a teabokrok egyes részei alapján, amelyekből készülnek, több típusra osztjuk őket:

Sencha

A Sencha a legnépszerűbb tea nem csak Japánban, hanem az egész világon. Különböző tartományokból származhat, de ami igazán jellemzi, azok a lapított sötétzöld és keskeny levelek. Természetesen a legjobb, ha a Sencha-t kora reggel takarítják be. Az infúziója kellemes, virágos, édes aromájú, és szép, sima ízű, fanyar ízektől mentes. Mindenképpen érdemes figyelmet fordítani az édes, és virágos Sencha Makato-ra, vagy az enyhén pikáns Sencha Makinohara, amely teljes, és frissítő ízű. Mindkettő a híres Shizuoka régióból származik.

Bancha

A Bancha némileg robusztusabb megjelenésű, a levelek kissé gördültek, és levéltöredékeket is találunk a levelek között. Ennek ellenére kiváló ízű. Kezdetben az íze gyógynövényesnek tűnik, egyes esetekben enyhén keserű. De az íze elbűvölő, édes ízzé változik, az íz utóíze hosszú, és nagyon kellemes. A Bancha általában enyhe, kissé virágos, vagy "tenger" illatú. A Kagoshima régióból származó Bancha kiválóan alkalmas egész napos fogyasztásra. Kevesebb koffeint tartalmaz, mint a Sencha, de biztosítja a test számára a szükséges kalciumot és vasat.

Gyokuro

Gyokurot a japán zöld tea császárának nevezik. Levei sötét, smaragdzöld színűek, keskenyek, egészen tűszerűek. Az első betakarításból készül, amely előtt a teacserjéket speciális szőnyegek segítségével árnyékolják. Amikor megkóstoljuk a Gyokuro-t, érezzük a fű, a gyógynövények, és még a fűszerek tónusait is. A kompozíciója azonban édes, kerek és szinte fanyar ízektől mentes. Csak a végén alakul át az íze nemes keserűséggé. Speciálisan ennek a teának találták ki a japánok az úgynevezett ötödik ízt az - umamit. Próbáld ki a Kyoto régióból származó Gyokurot!

Kukicha

A Kukicha alacsonyabb tannintartalommal, és teinnel rendelkezik, tehát nagyszerű hosszú távú fogyasztásra. Íze meglepően édes, finom és nagyon friss. A tea kevesebb levelet tartalmaz, viszont ágban és szárakban gazdag. A szőnyegek alatt termesztik. A Kukicha blogban elolvashatja, miért is nevezik a teát vadlúdnak Kiotó területén - Japánból származó vadlúd. A kiváló kagosimai Kukicha kiváló egészségügyi hatásokkal rendelkezik.

Genmaicha

Genmaicha je mimořádně zajímavým čajem. K zeleným lístkům se totiž přidávají zrnka opražené rýže. Chutná mírně travnatě, lehce oříškově. Japonci ho podávají výhradně k jídlu. Nám nejvíc chutná Genmaicha z regionu Masuda.

A Genmaicha rendkívül érdekes tea. A zöld levelekhez sült rizs szemeit adják hozzá. Íze kissé füves, enyhén mogyorós. A japánok kizárólag étkezésekhez szolgálják fel. Nekünk a leginkább a masudai régióból származó Genmaich ízlik.

Matcha

A Matcha-t általában a japán teaceremóniához használják. A nyolcszáz éves gyártási módszer garantálja az édes és finom ízű, luxus italt. Ugyancsak egyedi a tea elkészítésének a folyamata, amely során habverő segítségével habosra keverjük a teát, amely lassan besűrűsödik. A Matcha az egészségre előnyös anyagok teljes skáláját tartalmazza. A Matcha-blogunkban arról olvashat, hogy hogyan törődnek a teacserjékről, milyen odafigyeléssel takarítják be a tealeveleket, és dolgozzák fel őket – a Matcha egy újra felfedezett csoda.