Arról, hogy hogyan született a tea, és hogy ki lopta el

A tea kitörölhetetlen jelet rakott az emberiség történelmére, és kultúrájára. „ Egy csésze teával elérhető a valódi béke, és a békesség, amely egy csésze teából sugárzik, megosztható ”- Sosicu Sen XV. A tea útja és a tea elméje című könyvéből.

Minden mögött keresse Kínát

Mint minden, ami magában hordozza a spiritualitást, az a tea eredetét, és rejtélyét is borítja. A szakértők végtelen vitákat folytatnak arról, hogy a tea születési helye az Északkelet-Indiában található Assam területe-e, vagy Délkelet-Ázsia magas hegyei. A legenda szerint a tealevelek nagyszerű ízét Kr. E. 2737-ben fedezte fel a Shen Nung kínai császár. A teacserjék alatt vizet melegített, melybe belehullottak a teafa levelei. A császárt lenyűgözte, és a tea elindulhatott az útján.

Teaszertartások szilárd szabályokkal

Kezdetben, Kínában az Isteneknek áldozták fel a teát, zöldségként fogyasztották, és gyógyszerként kortyolgatták. A Tchang dinasztia idején (ie 618-907) a teát csak bizonyos emberek, és azok körei fogyaszthatták. És talán itt találhatjuk meg a teaszertartások kezdeteit. A kínai koncepciónak megvoltak a saját szabályai, és tea nélkül, ünneplésre vagy látogatásra nem volt szabad elindulni. A tea elutasítását sértésnek tekintették. A teát mindig két kézzel nyújtották át, és vették át a felszolgálótól (Yin és Yang harmónia), mindig forrón itták, de csak az után, miután az összes vendéget kiszolgálták.

 A kínai teafogyasztás hagyományát négy részre bontjuk: Yincha (a teát étkezés közben, barátokkal, szabadidőben fogyasztották), Chechcha (a szomjúság esetén fogyasztották), Chi-chcha (tea leveleket is elfogyasztották), és a Pinchcha (rituális szertartás). A kínaiak a nemzeti zöld kincsüket nagyon őrizték, de 1191-ben mégis sikerült a teafa palántákat Japánba juttatni.

Kínából Japánba a szerzetes köpeny alatt

A "csempész" Eisai buddhista szerzetes volt. A növények mellett a teaszertartás technikáit is elhozta Japánba. Az elterjedését a zen kolostorok szerzeteseinek köszönhetik, akik a tea stimuláló tulajdonságait arra használták fel, hogy a hosszú meditációk során megőrizzék az ébrenlétüket. A tea fogyasztása szigorú körvonalakat kapott, a teaszertartás előírt műveletekből állt, amelyek koncentrációhoz, belső megvilágosodáshoz és felszabaduláshoz vezettek.

Egy rituálé, amely megváltoztatta a világot

Japán hosszú, és gyakran kegyetlen története tökéletesítette a szertartást. Három teamesternek van jelentős részesedése benne: Murata Shuko (1422-1502), Take no Joo (1502-1555), és Sen no Rikyu (1522-1591). A teaiskolákat a rituális teafogyasztás különböző koncepcióival hozták létre, ám ezeket mindig összekapcsolta a fenségre való koncentráció, és az önkontroll, a kertben fekvő közönséges teaház csendes környezetében. A minőségi tea befolyásolta az etikett, és a rend érzetét, felfedte a természet szépségét, és az emberi készségeket. A kerámia, a festészet, és a kalligráfia nagymestereinek a kultuszát, az élet tiszteletét, és az alázatot ápolta. A teaszertartás (chanoju) kielégítéséhez a japán teamesterek szerint négy elemet kell kombinálni: Wa (harmónia, és kecsesség), Kei (alázat, és tisztelet), Sei (tisztaság, és őszinteség) és Jaku (csend, és nyugalom).