Édes sztevia szár+levél (Stevia rebaudiana) – gyógynövény

A gyógynövény íze

A szárított levelek élénkzöldek, puha tapintásúak és hatalmas erővel rendelkeznek. Kétféle módon használhatók: teakeverékek részeként vagy főzetekhez adagolva. A teához csak nagyon kevés, néhány levél elegendő egy nagy teáskannához.

Íze gyógynövényes, enyhén mint az édesgyökér vagy méz. Leginkább fekete teákhoz, rooiboshoz vagy fűszeres keverékekhez illik, ahol finom gyógynövényes íze elvész a többi íz között. Hideg italokban nehezebben oldódik, ezért először keverje össze egy kevés meleg vízzel.

A gyógynövény eredete

A stevia-t a guaraní indiánok fedezték fel a paraguayi hegyekben. „Ka'a he'ê”-nek, vagyis édes fűnek nevezték, és nemcsak hagyományos mate tea ízesítésére használták, hanem házi gyógyszerként is. Az európaiak a 19. század végéig nem tudtak róla, amikor a svájci botanikus, Moisés Santiago Bertoni leírta. Az igazi meglepetés azonban a 20. század 30-as éveiben következett be, amikor francia kémikusok rájöttek, mi teszi a stevia-t olyan édesnek.

Steviol-glikozidokat, azaz szteviosidot és rebaudiosidot A-t találtak benne, amelyek százszor édesebbek a cukornál. De C-, A- és E-vitaminokat, valamint ásványi anyagokat, például kalciumot, vasat és foszfort is tartalmaz. A legérdekesebb, hogy a glikozidokat a szervezet egyáltalán nem emészti meg. Átjutnak a beleken, és változatlan formában távoznak. Nem bomlanak le cukrokká, nem befolyásolják a glükózszintet és az inzulint.

A stevia lassan terjedt el a világban. A japánok a hetvenes években kezdték el használni, és a mai napig is nagyra értékelik. Európa és Amerika óvatosabb volt, csak 2011-ben, több évnyi tesztelés után engedélyezték. Most viszont mindenhol termesztik, leginkább Kínában, Japánban és Indiában. A stevia környezetbarát is. Nem igényel annyi vizet, mint a cukornád, nem kell vegyszerekkel permetezni, és rosszabb talajon is megterem. Egy növényből évente akár fél kiló szárított levél is nyerhető.